Fedezze fel velünk az utazás élményét ...

Programlehetőségek Szentegyházán és környékén

RÖVIDPROGRAM – Szentegyházi pihenő

Szentegyháza Erdély legmagasabban fekvő magyar városa, mely a Madarasi Hargita lábánál fekszik a tengerszint felett 850 m magasságban.
A városka olyan nevezetességekkel büszkélkedhet, mint a védett temetőkert, a katolikus templom, a gyapjúfésülő, két helyi néprajzi gyűjtemény és a fafaragó műhely. Az egyik néprajzi gyűjtemény a Múzeum Szállóban tekinthető meg, a másik pedig az iskola területén.
A nevezetességek megtekintéséhez kb. 2 – 2,5 óra szükséges.

A program ára helyi idegenvezető közreműködésével:    800,- HUF/fő        

A program fogadással kezdődhet, mely során a vendégeket pálinkával és vagy pogácsával vagy süteménnyel kínáljuk. Amennyiben a csoport Szentegyházán száll meg, úgy a fogadás a szállás árában benne foglaltatik.

Fogadás ára:  400,- HUF/fő

A szentegyházi rövidprogram kiegészíthető kenyérsütéssel, kürtös kalácssütéssel és ebéddel is, melyet a fenti ár nem tartalmaz. A kenyér- és kalácssütés áráról személyesen tájékozódhatnak. Az ár gazdától és létszámtól is függ.

SZABADTÉRI ÉTKEZÉS A SZELTERSZ – VÖLGYBEN

A Szeltersz-völgy tulajdonképpen a Vargyas-patak völgye, mely Szentegyházától 2 km-re helyezkedik el.
Ez a völgy a Vargyas-völgy felső szakaszát képezi és mintegy 6-8 km hosszúsában húzódik a patak mentén.
Az elnevezését a németországi niedelseltersi ásványvízforrásokról kata, mert az itt található források íze nagyon hasonlít az ottani források ízéhez.
A Vargyas-patak mentén nyáron esztena látogatható és szabadtéri sütögetésre, vagy egyszerű hideg piknikre is van lehetőség.
A Szeltersz-völgy megközelítésének legideálisabb és legidillibb módja a szekér, illetve a völgy kellemes sétával is megközelíthető.

Az étkezés kis fogdással, pálinka és pogácsa kínálásával kezdődik, majd sült húsok kínálásával folytatódik.
A felnőtt adag 4 miccsből, 1 szelet flekkenből vagy egy egész csirkecombból áll. Gyermekeknek két miccset és egy szelet flekkent vagy csirkecombot tálalunk. A húsokhoz kenyér, mustár, zöldség vagy savanyúság fogyasztható. Az étkezés a desszerttel végződik: gyümölcsöt vagy juhsajtot vagy süteményt kínálunk.
Italok: friss forrásvíz (borvíz), bor és sör.
A piknik kulturált körülmények között történik sörpadokon és asztalokon korondi terítékkel.

Felnőtt ár: 9,- € vagy 2500,- HUF/fő
Gyermek ár: 7,- €/ vagy 1900,- HUF/fő
Szekeres túra esetén a szekerek költsége 1400,- HUF/fő

NÉPTÁNCBEMUTATÓ

Helyi néptánccsoport bemutatója önálló programként és étkezéshez is kérhető.

A néptáncbemutató költsége élő zenével (2 zenész) és 3 pár táncossal. 35 000 – 40 000 Ft/csoport

TRAKTOROS vagy SZEKERES KIRÁNDULÁS A  MADARASI HARGITÁRA

A Madarasi Hargita a vulkáni eredetű Hargita hegység legmagasabb része, mely a Székelyek Szent Hegyeként ismert. Jó időben a csúcsról jóformán az egész Erdélyi medence belátható a Bihar-hegységtől a Kárpát-kanyaron át a Fogarasi havasokig. Félnapos program, mely kiegészíthető flekkensütéssel a csúcs közelében, vagy hideg ebéd elfogyasztásával a csúcson.
A csúcs Hargitafürdőn keresztül is megközelíthető kicsit hosszabb gyalogtúrával.

A program ára létszámtól függően, előzetes egyeztetés szükséges. 1500-2000,- HUF/fő

A közlekedés szekerekkel vagy traktorral történik. Az ár a szabadtéri étkezést nem tartalmazza. Az árat a vendégek igényeinek ismeretében alakítjuk ki.

VARGYAS-SZURDOK BEJÁRÁSA 

A Vargyas-szurdok (szoros) bejárása Erdély egyik leglátványosabb és leglátogatottabb karsztvidéke. Szentegyházától 15 km-re húzódik, de megközelíthető Vargyasról (10km), Homoródalmásról (9 km), Kiruly-fürdőről (15 km) és a Szeltersz-völgyből is (10 km).  

A 4 km hosszú szorosban a patak négy barlangrendszert alakított ki a jégkorszak óta. Eddig mintegy 124 kisebb (5-10 m hosszú), illetve nagyobb (10-1550 m hosszú) barlangot tártak fel, melyek 4 szinten 5-200 m magasságban helyezkednek el a patak jelenlegi szintje felett és hosszuk eléri a 7,5 km-t. Az ötödik a ma is alakulóban lévő patakos.
A barlangok régészeti értékeket is rejtegetnek és barlangászati szempontból változatos képződményeket tartalmaznak. A szurdokvölgy legnagyobb és legismertebb barlangja az Almási-barlang, más néven Orbán Balázs barlang – Nagybarlang-Kőlik. Hossza eléri az 1,5 km-t. A barlangrendszer növény és állatvilága gazdag. A Romániában ismert 30 denevérfajból 17 található meg itt.
A szurdok 2000 óta védett terület és szigorú felügyelet alatt áll.

Helyi túravezető: 9000,- HUF/csoport

SÉTA HARGITA-LIGETBEN

Ez a program egy félnapos sétát tartalmaz Kalibáskőtől a Kiruly-völgybe, ahol több borvízforrás található. A séta során érintjük a tőzeglápot is, melynek növényvilága a Mohos lápéhoz hasonló.

Helyi kísérő: 5500,- HUF/csoport

ÁFONYÁZÁS ÉS LEKVÁRFŐZÉS A HARGITÁBAN (augusztus hónap)

A csoport traktorral vagy szekérrel indul a Madarasi Hargita felé. Két főre adunk egy vödröt és mindenki kap áfonyafésülőt. Útközben a csúcs felé az áfonyamezőknél megállunk, ahol mindenki gyakorolhatja az áfonyafésülést és teleszedheti a vödröt. A teli vödröket a traktorra rakjuk. Amikor minden vödör megtelt, felülünk a traktorra és döcögünk tovább a csúcs felé.
Fent elsétálunk a csúcsra, majd a program flekkensütéssel folytatódik. Délután visszatérünk Szentegyházára, ahol helyi asszonyok segítségével megfőzzük a lekvárt, melyet üvegekbe töltünk és hagyunk kihűlni.
Másnap reggel vendégeink a vödörnyi áfonyát üvegekben vihetik haza.
A programra max. 30 főt tudunk fogadni. A költségeket a létszám függvényében adjuk meg.
Ebben az összegben benne van a traktoros kirándulás, az áfonyafésű és vödör használata, a flekkensütés, a helyi asszonyok munkája, a lekvár főzéséhez szükséges cukor.

Az egész napos program költsége: kb. 7500,- HUF/fő.

JURTAÁLLÍTÁS és LAKOMA HONFOGLALÓ ŐSEINK HAGYOMÁNYAINAK BEMUTATÁSÁVAL

Programunk a Honfoglalás korából mai napig megőrzött hagyományokra épül és a honfoglalás történelmével, valamint eleink életmódjával, öltözködésével, lakáskultúrájával, harctechnikájával, zenéjével kapcsolatos ismereteinket hivatott elmélyíteni.
A programhoz a jó étel és ital is hozzátartozik.

A bemutató menete a következő:

Fogadás érkezéskor
Szarukürt szavára gyülekezünk a jurtánál
Ősmagyar köszöntés italáldozattal
Vendégeink kínálása: pálinka, kumisz, pogácsa (csak jó előre megrendelt program alatt tudunk kumiszt készíteni, hiszen annak erjesztését időben el kell kezdeni és a lótejet sem olyan egyszerű beszerezni)

Jurta bemutatása és Honfoglalás-kori viseletbemutató

Rövid előadás a jurta múltjáról, jelenéről, felépítéséről, majd a jurta   szakrális berendezéséről.
Honfoglalás-kori női- és férfi viselet bemutatása.

Fegyverek harc közben” – fegyverbemutató 2 harcos
 közreműködésével
Botharc, küzdelem fokosokkal, szabja és kopja, íjászbemutató: a visszacsapó íj használata, íjászat a vendégek közreműködésével

Ebéd
Ízelítő honfoglaó eleink étkeiből. Az ételek hagyományosan bográcsban készülnek, tárcsán sülnek, tehát szabadtéri étkezésről van szó.

Programok ebéd alatt
Régi magyar népdalok népviseletbe öltözött leány előadásában, dorombzene

Búcsúprogram
Ostrobemutató 2 ostorossal székely népviseletben
Útra bocsátó áldás

A program időtartama étkezéssel együtt kb. 3 óra.

A program ára létszámtól, ételektől és helyszíntől függ.

A program mobil, megfelelő helyszíneket javasolni tudunk.


Szentegyháza

Lejújabb ajánlataink
Dél-Erdély és Bánság
Fekete-tengeri üdülés
Erdélyi rövidtúra II.
Erdélyi rövidtúra I.
Békás-szoros gyalogtúra
Csomád-hegység gyalogtúra
Hargitafürdő-Kalibáskő gyalogtúra
Szászföld gyöngyszemei
Románia kicsit másképp…
A Zetelaki-tó bebarangolása
Mesterségek bemutatója Zetelakán
Ismerkedés a sóvidékkel

Szentegyháza

Hargitafürdő

Szentegyháza

Madarasi Hargita

Madarasi Hargita

Jurtaállítás

Vargyas-patak

Hargitafürdő

Hargitafürdő



Webdesign


DEUSCH ENGLISH OROSZ MAGYAR